Újsághírben a Végtelen

Határok nyílhatnak föl szemedben, – hiába: nincs itt semmi: Törökszentmiklóson vagy Fegyverneken nagyon keserves egyedűl lenni. – Határok! Európa! Szárnyak! – – Jaj, némán öldököl itt a sárnak zsibbadt hatalma, mert errefelé csak az van: sár, sár, és fáradt bánat emberben és kuvaszban, rossznak nem rossz, jónak se jó, s az esti gyors étkezőkocsijával félnapra elmegy a civilizáció. Bizony itt csak utazó mindég a vendég, magyarok közt magyar: idegen, – Egy-két zsidó, zöld zsaluk mögött zongoraszó, s a piacon poros akác-sor – – s ha százszor fölrázod is magadban a szeretetet: Testvérek! Magyarok! Emberek!! – – lelked társtalan ténfereg s nem tartalom, csak üres űr vagy: Törökszentmiklóson vagy Fegyverneken oly egyedűl vagy, oly erőtlen, mint az áram: belül ég, de kifelé halott, mert nincs vezeték. Uzsonna-utáni zongoraszó, – – lefogja a világ zenéjét! Valami rémület kell ide, bomba, karambol! – hogy beszéljék a fényt, és mindent, ami szépség: „A Moszkvai Gárda a népre tüzel”, „Királyt temet Velence”, bim-bam, s „Leégett egy Elegáns Hotel az Engadinban”: szenzációt!! – – – Így még kigyúl a sárban valami izgalom s mint távoli, megkésett, kopott film, végigdübörög egy lopott ujsághírben a Végtelen Törökszentmiklóson és Fegyverneken.