Repülőgép az Alföldön

A vén magyar Alföld az istenek barátja,
méhében az öröklét ösztöne dolgozik;
a vén magyar Alföld csak önmagát imádja,
nem szereti az ész komédiásait;
a vén magyar Alföldnek semmi se kell,
ő gazdag, minden, ő a legnagyobb;
s rögeiben, mint kezdetben az ige,
benn súlyosúl a roppant szó: „Vagyok”.
A vén magyar Alföld lomha hatalom, –
elheverész a napon, nézdegélve,
a dombhajlás mögül a fellegek
fehér csordája hogy ballag az égre;
pusztulhat rajta nép, – ő gondtalan
öltözködik télbe-nyárba
s virágosan, pántlikásan
bámul bele az időtlen határba.
A vén magyar Alföld volt sirja nemzeteknek
s: vér, üzlet, inség: mindegy már neki,
maga dölyféért ontja kincseit:
a föld nem gróf és nem bolseviki!
A föld: a föld! Mit bánja, hogy az ember
pénzt harácsol, vagy életéért arat, –
óh magyar Alföld! embergyűlölő,
idillikus nagy isten-gondolat!
Maga dölyfében úr a magyar Alföld, –
nem gondolkozik emberi szavakkal;
egykedvű lelke megrendíthetetlen:
Ázsiából jött ős lovashadakkal;
a gyorsvonat meg sem karcolja bőrét,
– sík tengerében porszem tántorog, –
csak egy van nála is hatalmasabb,
ősök őse: az ég! s a csillagok!
De a vén magyar Alföld, az istenek barátja,
néha felfigyel: valami, – fenyegető – –!
Gonoszabb, mint pajtása, a villám,
jön, száll! föl, a napba! egyre nő:
aeroplán!! – – Győzelmes motorok!
üveg s érc! fölzuhanó terek!
szabadságuk ittas ágyútüzében
felhőkig hajló kilométerek!
Új zene! döng! zápor! szétterülő
sínei a végtelennek, országokon át – –!
– A vén magyar Alföld meghökken; szivébe
sejtelmek ezer idegen nyila vág:
most megtaposták… Gondolkozni próbál:
„Új rendje támad majd az isteneknek…”
– – A vén magyar Alföld néz a gép után
s érezni kezdi, hogy ő még csak gyermek.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]