Parzifál

Én nem tudom, miért ez a sok szárnyas vágy és akarat: fönt csak a sátán keserü gőgje tornyosodik, de az üdvözülés mindig lefelé int. Mindig csak lent, a kevésben, van a béke, a Sok, s legboldogabb a balga bölcs, akinek gyermekmosolyáról istenbe hull vissza a cél s felelősség, – vagy ő, a másik: a nyár kis férge, amely tudattalan tölti ki sorsa sötét formáit és a cseresznye-univerzum alagútjaiban létét habzsolva nem is sejti, hogy ő minden ideál, irigyelt beteljesedés, – nem is sejti, hogy ő az elveszitett édenkert büszke királya.