Tárnák kövesült paraleljeiből

Kétségbeejtő távolok glóriájában, fönt, valahol káprázatos angyalok élnek s városok egymásra rétegezett kínjában, sülyedt emeletek és tárnák kövesült paraleljeiből évezredek óta hiába akarok felnőni a sugarakig, föl, föl, ki a hiányok millió nehezéke alól, mert ha néha százados kínban egy-egy virágomat fölhajtom is a fénybe: a mag tündér szelek fogatán borzadva röpíti tollas lelkét, el, el, el, tova tőlem, a földalatti tárnák kövesült paraleljeitől, ahol én évezredek óta hiába szűlöm újra s újra roppant tehetetlenségemet, ahol én feketén csikorgok és ahonnan a düh észbontó távcsövein át se látok ki a paradicsomba, hogy legalább gondolatom szétmorzsolhatná ujjaim érc-gyönyörében a napfény ujjongó angyalait!