Színből, hangból, testből kihullni

Kis kényszerek, jó s rossz – – Jól van: élünk: kedvet, arcot s szívet cserélünk, – arasznyi mozgás, rendbe, sorba, nincs több: visszaalszunk a porba; – de mi lesz azután? Én tudom, mi lesz azután: millió, millió gyönyörü lány! veszejtő szépségek mámora! és pénz-tornyok, erők, beteljesedés, – de mindig csak azután! Én tudom, mi az Azután: az én tolvajom, a megszökött zsivány, duhaj sikkasztó, Amerika, zsugori istenek diadala, kik nem fizetnek már azután! Nékem az Azután kellene – Óh, századok százezer új öröme! Vér! Élet! – – Óh, időket beragyogó halott zseni: minden kis csirkefogó több lesz már nálad azután! Nékem az Azután kellene, – vér! élet! – Az a lány kellene, aki utánam születik, utánam, s tudom, megfulladna a számon, ha lennék azután! Ha lennék, lennénk – – Jaj, most futunk, Svájcba, s messzebb is, eljutunk, vágyaink szárnyas motort megelőznek – villámok csatája – – s összetörnek és csönd lesz azután. S ez a legszomorúbb: a csöndbe vakulni, színből, hangból, testből kihullni, mindent elveszteni, s hagyni bután, mert: Kell! Csönd! Hallgass! – igy rendeli a gyilkos isten, az Azután.