Szegénynek lenni s fiatalnak
| Száraz parafa már a nyelvem, |
| homok csikorog énekemben; |
| nem akarom már, hogy akarjak, |
| mert rettenetes ennyi vággyal |
| szegénynek lenni s fiatalnak. |
|
| Éhes, kíváncsi, ifju hordák; – |
| száz anyánk volt s mind kirabolták, |
| ezer testvérünk lefejezték: |
| rettenetes, hogy ezt a harcot |
| mindig hiába újra kezdjék… |
|
| Rettenetes csak várni, mindég, |
| tűrni, hogy az embert leintsék; |
| dühöngve várni s bukni sorba |
|
| Rettenetes, hogy lelkünk bekenje |
| dalnokmesterek szitka-szennye; |
| mind felejti, hogy fiatal volt |
| s bennünket ér, mint sunyi korbács, |
| ami bennük testvéri jaj volt. |
|
| Óh, örülni! élni! hős kedvek: |
| tehetetlen rothadjatok meg! |
| Üres megint a régi árok, – |
| vissza, vissza, testvéreim, |
| kezdetek, lelkek, proletárok! |
|
| Itt merni kell, és én se mertem; |
| jobb lesz magamat eltemetnem, |
| nem akarom már, hogy akarjak, |
| rettenetes, ma s mindörökké, |
| szegénynek lenni s fiatalnak. |
|
|
|