Erdők tűzvésze, Ősz, köszöntlek!

Rohanó kúpok, kés, szirénák, – szél, sarló – A mulandóság sikolt – – Meghervad a Nap szeme, gyémánt, s fehér ágyúgolyó a hold: király jön, sorvasztó áradás, a föld óriás hóhéra, Hős: birodalmakon és életeken – hurrá! – most vonul át az Ősz! Óh Ősz! Királyom! – Roskatag öregnek hitt a hiu ember; én tudom: nagy Isten vagy te is, koronával, győzelemmel! Terrorhadaidnak fortisszimó hömpölygeted néma falankszát s vérző fáklyákkal ünnepel az erdő, mikor alkonyi hegyeken haladsz át. Itt állok a magyar Tiszánál, s erdők tűzvésze, Ősz, köszöntlek! Karantén-zászlóid sárga tengerében Texas s Szachalin mind visszaköszönnek; megnyírták fejüket a mezők borzongó arannyal teregetni útad – Ősz, Isten, Nagy Nemzetközi, most mindenütt s egyszerre úr vagy! Úr –: akarod, s ma himnuszodat üvölti a Mátra, azt sirja balatoni nád s tavaszra az ekvátor alatt fúvod el a tengerek kék mosolyát; szineid kartácsa perzseli egünket – Óh vér, vér! lihegő sebek! alkony! – Ősz, romboló hatalmadat lelkemben én is, zokogva, hordom! Ősz, erdők s évek kora Ősze, itt vagy, s ma sírtam, míg aludtam; talán valamit elvesztettem, valaki előtt megfutottam – – Ősz, Romboló Isten, köszöntelek, de rejtett, gyanakvó iszonyattal: úr vagy, légy úr, – de átkozott, ha ifjuságom viszed magaddal!