Most tele vagyok vérrel, mézzel

Húnyt szemmel nézek a napba: nyilak! – és minden összefut egy csöndes pillanatba. Csönd, csönd – – Mi jó volt tegnap a lárma: hahotás hegyek orma-völgye hintázott velem a télből a nyárba. Óh, hinta! föl-le az Alpok szivén –! Kis faluk és nagy nő-állatok bámúltak messziről felém. Vér és méz ízlett a falukban – – Hívott a nyár, a keresztelő: piros tavaiba százszor lebuktam s most tele vagyok vérrel, mézzel: megáldjam a sápadt életet vagy ne törődjem az egésszel? Tele vagyok – – És: adni! adni! Szeretném feszülő fényeimet az emberek közt elosztogatni: emberek, magyarok, szegények, borúljatok le ti is a földre: édes a föld! édes az élet! – – Húnyt szemmel nézek a napba s minden élet összefut bennem egy forró pillanatba.