Balaton, vakáció

Szuszogó forróság, a vén gyik moccanni se bir delelő köveiről; itt ő a gazda, – de a hegyoldalon fehérruhás lányok sétálnak, napernyővel, emberek, nők, kétszer idegenek – Idegen én is, idegenül ődöngök az áporodott bokrok közt. – Mily messze vagy most! Vörös villog a zöldben, és lent állomás, villák, meg a tó, vagy a tenger, – moccanni se bír, – – a vonat elalszik a nyilt pályán, a fény megaszalja a vizeket is, a nap bőrömbe fúrja magát, húst robbant, fájó feszülés – – És egyedül – – Zöld legyek szeretkeznek a levegőben – Mily messze vagy most, – és csak egy agyonvert kígyó kerül elém, pedig milyen jó volna valaki, te, vagy más, az a másik, az a fehérruhás, – milyen jó volna megízlelni a nyelve hegyét, kis mellét kivenni az inge alól, – milyen jó volna hűvös combjain át lassan belecsókolni magamat az istenbe, a nyárba! (1922)