Avelengo

Tirol, nyár s tornyos dolomitok: be sok, be sok szépséget hoztok elém – Igy szerettek mást is? vagy csak nekem szép szakadékos lelketek? csak nekem villog a hó az ormok tetején? Ma július van, vad nap sistereg – – Az emberek nagyon gonoszak otthon – Itt minden csönd, erő, titok: Tirol, nyár s tornyos dolomitok, velem lesztek-e majd otthon? Velem jöttök, haragos hegyek, hogy emeljetek égigágyúzó zivatarban, mint tegnap, mikor éjszaka iszonyú villámok jártak, háború csikorgott a völgyben alattam? Óh, emeljetek, lelkem hegyei – – Most valaki hí, de testvéretek vagyok – Most menni kell, de ez a fény s az a hó ott az ormok tetején bennem tovább ragyog. Tovább, – mert viszlek: rabló szemeim s éhes kezeim a legistenibb akarat, – – Magammal viszlek, fellegek, Tirol, hó, bérc: belőletek építem föl váraimat – s úgy állok rajtuk, az ég s a büszkeség őrtornyain, mint ez a paraszt Krisztuskép, melyre búcsúzó kezem az avelengói szent hegyen most koszorút akaszt.