Iszonyodva nézlek, áldott kenyér

Iszonyodva nézlek, áldott kenyér, jóságos tested most fehér kísértet – és nő – – színt, alakot cserélve – – Kenyér, jaj, gyilkosod vagyok! – Te is éltél! – – A kép rohan, tárult mezőkre, boldogan – – A kép! most visszafelé! –: keserű átváltozások, – – És te, gyönyörű kalász, kalászok tengere, magyar nyarak gyapja, fűszere, tenger társaddal előttem állsz, gyilkosod gyilkosa, Király, Kalász! Kalász, kalász, arany áradat, rohamra indult vetések – A szél dagad, felém hajt – – rám nőssz – – elborít e habzó zizegés, és kivirít porló testemen az iszonyu nyár hullámhadserege, dús határ, – Már végtelen tábla a falat kenyér: szemekre szakadt s minden szem él, külön akar élni, győzelmesen – Jaj, én milliók életét eszem s – megfúlok! – bennem százezer elrabolt élet bosszúja tüzel, száz – millió! – – Jön, zúg, kacag, gyökerük – érzem – torkomba tapad s tiport testemen arany tengerek ős dalait hintázzák a szelek – –