Ma minden léggömb égbe szökik

Tavasz: borzong lelke a sárnak s a szem már keresi a fecskét – Átvilágít rajtam a nap s oly kiváncsian járok az uccán, mint idegen országban a vendég. Egy kis csalás csak, érthetetlen – Kék, arany, sárga és piros: néha minden összezavarodik s alázatosan borúl elém gőgös szeretőm, a tilos. Egy kis remény – s mennyi Szép ugrik elő a percek bozótjából, riadtan! A hiányzó pénz lompos jelene is rózsapárává ittasúl e tovakéklő alkonyatban. Remény – és a lelkem is vacog! Glóriafény cseng át a városon – Ilyen boldog még sohse voltam, ilyen könnyü még sohse voltam: ez az én első tavaszom! Ma valami bolond öröm ér! Ma biztosan megölel valaki! Ma minden léggömb égbe szökik s a tengerek zátonyaiból kiakadnak a horgonyok fogai! Ma a feltámadás napja van! Lehajolt az Isten keze értem: boldog iszonyat felhőkig emel s én idegenül nézem, hogy mozog lélektelen testem a térben.