Fény

Sötét hangárok: szemeim az eget csóvás fényekkel ostorozzák – Repülni! – Lent minden buta rom – – Csík, sáv: fönt rohan a fénytorony s évezred se mérheti hosszát. Fény, fény, mágneses: fény vagyunk mind: isten lelke, öröm, remény – Óh élni! – rugalmas ütemek! erők halmazai! – – Az örömet, az életet hirdetem én. Óh élni! – Szemem hangáraiból fény dől: tüze égbe szánt: lelkemben habzik, zene, szín, s az anyag titkos ablakain részegen lüktet ki-be a láng, az élet lángja, mit Fénynek én, s Szentléleknek mond a hivő: Ő táncol bennem, Ő rohan, hasadó bimbóban az Ő ereje van, kovában, acélban is Ő, – Ő öntözi, belül, a testeket, fény, tűz, láng: egyre habzsol – Zsinórra fűzi a csillagokat, indúl s egy szívdobbanás alatt új világokba kapcsol: Ő vagyok én, mi: ketten-egy – Ki törhet ellenem? Véd az isten, a tűz, a fény, s ha robbanó sugarakkal az ég tetején kószál sötét szemem: az éjszaka falait lángoló kürtökkel törve át háromezer Nap küldi az azúr tetőkről hozzám válaszúl az élet himnuszát!