Nézek s ezer arcom visszanéz

Ez itt a világ és benne én, – tömbök, rudak, atomok: nézek s ezer arcom visszanéz s fordul, ha fordulok. Én vagyok ő, az ezer arc, utánoz, széthajigált: a tartalom az én, az egy, s a forma milliárd. Szét, – óh hova? Hol nem? Mi lehet, ami nélkülem is él? Ott: fénytávlatok! – – Hátam mögött összezsugorodik a tér. Ott, ott! oda –: fekete bikák dübörögnek a menny piacán: szívem a vihar harangja – – szemem ma kút, holnap kazán, és forog a tükör: fordulok: hullámzó inak-erek pántjain bennem zúg a Pacific s nagy, néma glecserek csúsznak szemembe – tenyerem fensik és kősivatag – s belőlem ballagnak ki a holdas országutak. Minden vagyok én, semmi vagyok én, és változás – – – Fölnézek a holdra: az vagyok, hipnotikus varázs, és játék! –: játszom veletek, gazellák, őzikék: valakit nagyon szeretek – – s tán fáradok – – – Ma még szeretek, óh, – még vagyok, én, én, kürtös hatalom: ki ellenem tusakodik, molyként szétmorzsolom: – ma még – – mert forog a tükör és még érdekel ez a Sok, nézek s ezer arcom visszanéz s fordúl, ha fordulok, de holnap – – A tükörből – talán – kilépek – pattan az ég – – s csengő sikollyal összetörik a nagy szappanbuborék.