Nézek s ezer arcom visszanéz

Ez itt a világ és benne én, –
tömbök, rudak, atomok:
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok.
Én vagyok ő, az ezer arc,
utánoz, széthajigált:
a tartalom az én, az egy,
s a forma milliárd.
Szét, – óh hova? Hol nem? Mi lehet,
ami nélkülem is él?
Ott: fénytávlatok! – – Hátam mögött
összezsugorodik a tér.
Ott, ott! oda –: fekete bikák
dübörögnek a menny piacán:
szívem a vihar harangja – – szemem
ma kút, holnap kazán,
és forog a tükör: fordulok:
hullámzó inak-erek
pántjain bennem zúg a Pacific
s nagy, néma glecserek
csúsznak szemembe – tenyerem
fensik és kősivatag –
s belőlem ballagnak ki a
holdas országutak.
Minden vagyok én, semmi vagyok én,
és változás – –
– Fölnézek a holdra: az vagyok,
hipnotikus varázs,
és játék! –: játszom veletek,
gazellák, őzikék:
valakit nagyon szeretek – –
s tán fáradok – – – Ma még
szeretek, óh, – még vagyok, én,
én, kürtös hatalom:
ki ellenem tusakodik,
molyként szétmorzsolom:
– ma még – – mert forog a tükör és
még érdekel ez a Sok,
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordúl, ha fordulok,
de holnap – – A tükörből – talán –
kilépek – pattan az ég – –
s csengő sikollyal összetörik
a nagy szappanbuborék.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]