Ki van itt az éghez közelebb?

Villám-agancsait a zivatar büszkén hordozza előttem: ki van itt az éghez közelebb? Ki tudja, ki tudja, honnan jöttem, mire jöttem? Nyöszörögjetek, fáradt fuvolák, álmos dühötöktől sose féltem – Tántorgó tornyokkal játszik a sors, de tudom, valaki mindent megtesz helyettem-értem! Mindent, mert tudja, hogy ő vagyok én s álarcomat csak sirva hordom: hajamban szélvésze lakik s helyette sikolt az elemek kürtje, a torkom! Ember vagyok, de gyökér-kezeim vágyaikat a pokolig ássák; szemem az ég, – ki látja benne, ki látta, ki látja a fecskék kék nyilazását? Ég, fecskék –! Senki sem ért meg és nem ér utól soha senki: bennem egy iszonyú Másik is él, él és szivemet sugaraival telezengi, – valaki más, aki sose hagy el, aki tudja, amit sose kértem – s ha meghalok, szavára a zivatar mennydörgő villámaival tisztelegve imádkozik értem!