Egy kis értelmet a reménynek!

Istenem, egy kis nyugodalmat, egy kis értelmet a reménynek, –   adj, istenem, ételt és italt a szegénynek! Nézd, vannak, akik csak nevetnek, van pénz, nő, fény, expressz, vasárnap,   s vannak, akik üres kézzel halálra várnak. Vannak, kiket marnak-cibálnak ragadozó fenevad órák   s tétlen nyögik az idegen önzés adóját. Van, s van akinek jut kalács, van, s van kinek nem jut kenyér, –   mondd, istenem, éhezni, sírni, mondd, mit ér? Kínlódni… Mondd, voltál te éhes? Fáztál te is? Mondd, úgy-e fáztál?   Szidtad magad, mikor téli esőben áztál? Ha nem éheztél, sohse fáztál, nem szólok hozzád soha többet,   úgysem tudod, mit gondol a szegény előtted. De ha tudod, mily rút az élet, ha voltál valaha szegény is,   akkor, uram, hozzád küldöm imámat én is –: Ne bántsd a hóhér állatot, kinek közönye megtiport,   de add nekem ajkáról azt a víg mosolyt! Add nékem! Adj pénzt, életet a sok-sok tétova szegénynek,   – adj, istenem, egy kis értelmet a reménynek!