Hajnal, szerelem, szomorúság

Fürödtél már a langyos levegőben, zöld ég alatt, zöld fűvön hemperegve? – Füvek vagyunk mi is; nézd: elveszünk a pázsitban, amikor hemperegve együtt fürdünk a langyos levegőben! Mily szép vagy, és milyen szép most a hajnal! Nedves, édes és ízes a világ. Éhes vagyok… Mondd, mit gondolsz: mi lenne, ha megőrülne most minden virág s hozzánk bújna szeretkezni a hajnal? A hajnal!… Ó, nem láttam soha szebbet a hajnalnál, erdőnél és pataknál! – Vigyázz, kislányom, mert megrészegít a napfény, s ha most mindent megadnál, nem látnánk e percnél keservesebbet! Nem, nem; csak játsszunk. Várjuk ki a végét… Szép tested és szép lelked meghagyom; elég nekem, hogy együtt heverünk s tárt kebledből szemembe itatom a friss kenyér illatos szőkeségét.