Nők, habzó májusi rózsák

Ó mennyi ifju mohóság, nők, habzó májusi rózsák, májusi szerelem! Mily jó könny és nevetés közt, selyemzizegésü vetés közt heverészni a gyönge gyepen! Nők, gyönyörü tavaszi kancák, rózsák, remegő fiatalság, fiatal örömök nevetése! Habos rózsákba haraptam, – kis melled sírt ma alattam, sírt és kacagott remegése. Habos rózsákba haraptam, mégis szomorú maradtam; és lassan este lett. Fáj, fáj e tavaszi mohóság, most béke kellene, jóság, jóság és szeretet. Szeretet kellene, jóság, hogy ne hulljanak a rózsák, lelkem rózsái, szegények, – és nyugalom, egy kis öregség, hogy az Égieknek is tessék e csöndes esti ének…