És mikor újra megcsókoltalak

És mikor újra megcsókoltalak, szólni se bírtál… Halkan nyöszörögtél, mint szenvedő állat: mély zsibbadás zsongott feszülő izmainkban és a szerelemtől szavunk elapadt. Elapadt, elakadt, – ó szenvedő szegény kis állatom, mily védtelen néztél föl rám! mily édes és beszédes volt néma mosolyod s mily biztató ez az egész szótlan odaadás! Ma is előttem állsz: élő aranyból s virágból szőtt remegő gyermekangyal, ki rémülten és mégis bizakodva bújtál hozzám, mikor égő kezem s ajkam simogató hulláma melled bimbóiban gyönyörré merevült.