Kacéran és ellenszegülve

Mióta tegnap megcsókoltalak s te kacéran, de csak egy pillanatra, aztán megint ellenszegülve, telt térdeid közt hagytad remegni térdem –: előttem állsz, lobogsz, és gondolatban csak hátrahajlott kis fejed, csukott szemed, és ízes ajkaid gyümölcsét látom lezárt pilláimon keresztül; csontjaidba sülyedtem, két szemem ellopta arcod rajzát, remegő ujjaim még ma is húsukban őrzik mellednek puha gyönyörét, hiszen életed úgy az életembe áradt, hogy elvesztettem magamat: egész tested testemben él s én öntudatlan nyujtózom el lobogó ereidben.