Kacéran és ellenszegülve

Mióta tegnap megcsókoltalak
s te kacéran, de csak egy pillanatra,
aztán megint ellenszegülve, telt
térdeid közt hagytad remegni térdem –:
előttem állsz, lobogsz, és gondolatban
csak hátrahajlott kis fejed, csukott
szemed, és ízes ajkaid gyümölcsét
látom lezárt pilláimon keresztül;
csontjaidba sülyedtem, két szemem
ellopta arcod rajzát, remegő
ujjaim még ma is húsukban őrzik
mellednek puha gyönyörét, hiszen
életed úgy az életembe áradt,
hogy elvesztettem magamat: egész
tested testemben él s én öntudatlan
nyujtózom el lobogó ereidben.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]