Mint szép, ártatlan akác
Jó volna csöndben, így, egyedül, |
itt élni, békén, meztelenül, |
mint a pipacs vagy ott alább |
a margaréta s a szarkaláb, – |
jó volna egy kis tanyai ház |
előtt őrt állni, nyurga akác, |
és megborzongani, szótlanul, |
ha az égre éji vihar vonul, |
és reggel a fénybe kéjesen |
belemosni millió levelem. |
|
Jó volna, mint a kóbor eb, |
futkosni, céltalan, egyre szebb |
és távolibb országokon át, – |
jó volna, mint a kis kacsák, |
fürödni, patakban, s mint a rög, |
heverni, vagy malacok között |
nyári napok árnyatlan delén |
|
Jó volna, te tudod, istenem, |
a földbe merülni csöndesen, |
mert isteni ágy a puha sár |
mit esőből s porból vet a nyár, – |
Jó volna titokban élni, itt, |
fölszívni a föld mély nedveit, |
illatban, ízben élni tovább |
mint margaréta, szarkaláb, |
vagy ott a fehérfalu tanyai ház |
előtt az a szép, ártatlan akác! |
|
|
|