Mint szép, ártatlan akác

Jó volna csöndben, így, egyedül, itt élni, békén, meztelenül, mint a pipacs vagy ott alább a margaréta s a szarkaláb, – jó volna egy kis tanyai ház előtt őrt állni, nyurga akác, és megborzongani, szótlanul, ha az égre éji vihar vonul, és reggel a fénybe kéjesen belemosni millió levelem. Jó volna, mint a kóbor eb, futkosni, céltalan, egyre szebb és távolibb országokon át, – jó volna, mint a kis kacsák, fürödni, patakban, s mint a rög, heverni, vagy malacok között nyári napok árnyatlan delén pihenni a puha sár ölén. Jó volna, te tudod, istenem, a földbe merülni csöndesen, mert isteni ágy a puha sár mit esőből s porból vet a nyár, – Jó volna titokban élni, itt, fölszívni a föld mély nedveit, illatban, ízben élni tovább mint margaréta, szarkaláb, vagy ott a fehérfalu tanyai ház előtt az a szép, ártatlan akác!