XXXVIII. Félek, atyám

Félek, atyám, – úgy sírnak a harangok! fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!… Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok, te vagy a tűkör, te vagy az árny is, a fény is. Félek, atyám, – megtörtem a szeretetben és éhes tengerekbe ejtem a kardot!… Ne félj, fiam, – megtartalak a szeretetben s az én karommal emeled égig azt a kardot. Mit ér az ember, mit ér a könny meg a bánat, mit ér törékeny szavam az őrült viharban?… Ne félj, fiam, – az a könny, az a kín, az a bánat téged tisztít kacagó mennyé a viharban!