XXII. Kinokkal és kinokra szült anyám

Kinokkal és kinokra szült anyám, de mondd, barátom, ér-e valamit egyik napból másikba halva lassan megérni s észrevétlen elrohadni? Valamikor büszkén hittem: Talán használni, talán ártani fogok, – ma már látom: a sápasztó idő tul-gyorsan arcomra öregedett s elkoptatta szemeim erejét. Homlokom lelket hordozott, de most – por-szülte hus-, csont- s ideggép – irígylem testvéremet, ki visszahullt a föld sötét gyomrába, és tanácstalanná zsibbadt undorral nézem magamat, mert – mert mondd, barátom, ér-e valamit egyik napból másikba halva lassan megérni s észrevétlen elrohadni?