XXI. Minden megingott

Minden megingott, mikor az utolsó napon csók nélkül elhagytál: üres szalma lett kezeimben a kalász és a hegyeken értelmetlenűl sikoltott végig a szél, mely barátom volt eddig… Nem termékeny hallgatás: némaság kötöz a tétlen időbe. Nincs semmi kedvem egyedűl csodálni a várakozásteljes alkonyat mozdulatlan szépségét s nem tudom lesz-e erőm kínomat emberek helyett az isteneknek elbeszélni.