V. Testvérkém, fáj
| Testvérkém, fáj hogy egyedűl vagyok, |
| fáj a nappal ezer ugráló szine; |
|
| fáj, hogy annyian megszólítanak, |
| de azért senki se simogatná meg homlokomat. |
|
| Gyöngédebb vagyok én az almafavirágnál |
| és a lehelletnyi holdfénynél is szelidebb. |
|
| Fehér galambok alszanak álmaimban: |
| nem szabad fölébrednem, hogy fel ne riasszam őket! |
|
| Ha felriadnának, meglátnák, mily gonosz vagyok, |
| milyen irigy és hazug és civakodó. |
|
| Ezért kell mindig csöndben maradnom, akkor is |
| ha ijedt harangokat dobál be a szél az ablakomon. |
|
| és szavaim halottan hullanak lábaimhoz. |
|
| és a szomszéd fa se hallja meg könnyeimet… |
|
|
|