Érzelmes románc
melyet a szerző egy régi kertben 1921 őszén dudolászott,
amikor nagyon öregnek hitte magát és mindenkit.
| A kert, ez volt az a kert… Itt |
| ültünk a sok őszi bokor közt; |
| Itt éltem, itt „lebegtem” |
| a „mennyország és a pokol” közt. |
|
| Szép voltál, fürge diáklány |
| s én félénk, nagy fiu voltam; |
| csókoltam volna, ha kéred, |
| lábad nyomát is a porban. |
|
| Szegény fiu, gyáva, ügyetlen |
| s csúnya, – ruhája lompos… |
| és „hajára nézve” bozontos! |
|
| – Nem baj, emléknek ez is szép! |
| Vagy úgyis elég, ami százszor |
| jobban fájt… És ma az is szép… |
|
| „átvettük” a másnapi leckét. |
| Neked ez volt jó, nekem az, hogy |
| veled tölthettem az estét. |
|
| Veled együtt, este: nékem |
| az örömből ennyi jutott csak. |
| (Otthon? – apám veszekedni |
| és anyuka sírni tudott csak.) |
|
| Tárgyalgattuk, komoly arccal, |
| hogy lehet-e valaki „boldog”? |
| Aztán csönd lett; s a fán egy |
| kakuk nagyokat rikoltott. |
|
| Kakuk! Kakuk! – Ki látta? |
| – Elhúzódtál: Ide látnak!… |
| Piros volt, vérpiros volt |
| remegő rózsája a szádnak. |
|
| A rózsa, – „ah” – az a rózsa |
| enyém volt azon az estén. |
| s szemeidben is a gyerekes fény. |
|
| Szép voltál, úri diáklány |
| s én félénk, nagy fiu voltam; |
| Koldus-fiú – s azon az estén |
| remegő melledre hajoltam. |
|
| Szerettél? Nem. Sohse mondtad. |
| – Mindegy: akármi, nekem csak |
|
| Szép voltál, úri diáklány |
| s én csúnya szegény fiu voltam; |
| csókoltam volna, ha kéred, |
| lábad nyomát is a porban. |
|
| Nem kérted… Így okosabb volt… |
| Elváltunk: Jó szerencsét! |
| – Futnak, nyargalnak az évek |
| s most máskép töltjük az estét. |
|
| Mindent elmondtam… (A kertben |
| szél zörg a sok őszi bokor közt)… |
| – Ne felejtsd, hogy itt „lebegtem” |
| miattad a „menny s a pokol” közt! |
|
(Az Est Hármaskönyve, 1924) |
|
|