Mese

Hangod drága edényéből még ma is sírva szürcsölöm szavaid italát, meggyilkolt szavaidat, melyeket zsongó idegeimbe temettem… Mert ma is enyém vagy, ép úgy, mint három évvel ezelőtt, mikor a kora-őszi lugasban elaludtál s a vadszöllő kék bogyóival hajigálva váratlanúl felriasztottalak. Hogy megijjedtél! – de rögtön utána édes csengőket csilingelt szád friss kacagása, oly hosszan és csattogva, hogy anyuska is kijött a nagy szobából és ijjedten kérdezte: Mi baj, gyerekek? Egész szivünkig bizsergett a napfény s a napfényben a szerelem; a szerelmes napfény boldog kerteket lobbantott szivünkbe, boldog kerteket: piros és sárga rózsákat, szegfüt, violát és nefelejcset és porcellánlelkü liliomokat. Áldón teregette fölénk millió simazöld tenyerét a vén diófa és lecsüngő szárnyain át láttuk a léckeritésen túl elballagó vadászokat vagy kettős sorokban a gondtalan kisfiúk csapatát; (ma biztosan kirándulnak: ott lépked oldalukon a keménykalapos, komoly tanitó bácsi is)… És köröskörül a vídám fák, bokrok és érett gerezdek hunyorogva itatták ittas szemeinkbe fényhamvas színeiket. Áldón teregette fölénk millió simazöld tenyerét a vén diófa, és lecsüngő szárnyain át néha be-bekandikáltak hozzánk az óriás napraforgók arany fejei. Vagy ha a hosszú villasoron át kimentünk az erdőbe, hintázni a ledöntött fatörzseken: órák hosszat elnéztük a kék égbe felugró fenyőket, a csikosházu félénk csigákat, s hallgattuk a szorgalmas harkály kopácsolásának egyhangú zenéjét. Angyalkám! a hármas dombon fiatal nyirfába véstük nevünket; aztán leszállt az est és elhallgattak a távol zuhogó fejszék. Hazafelé indultunk, összesimulva és szótlanúl. Otthon egyedül voltunk; az öreg Berta mosolyogva behozta a vacsorát; még veled maradtam egy ideig, s te a jól-megcukrozott befőttből minden kanalat megfeleztél velem. – – Másnap elmentél: csalogattak a kék tenger arany szigetei; ott álltunk a mólón; csengetett a hajóharang, köhögve zúgott a kazán és megindultak a kegyetlen lapátok… Angyalkám, azóta kialudtak szemeimben a vágyak őrtűzei és szivesen meghalnék, ha utolsó csókod három év óta nem visszhangoznék néma szivemben!