A fegyenc
| Örömtelen ágyakon hányódva, keserűvé érett mámorok |
| komoran róttam én is a kört a vak udvar kövein. |
|
| Halk bánatok ópiumlehellete altatta szemeimet |
| és kezeim könyörögve nyúltak ki az üres éjszakába; |
| de tegnap pokoli induló lett a lánccsörömpölés |
| és szomjas kardok nőttek ki sebeimből: |
|
| ereimben az istenek iszonyú zokogása vonaglott |
| és szivemre csurgott az angyalok vére: |
| – Óh, szétfeszíteni a fekete falakat! Kitörni! Fény! |
| Sikoltozó gyönyörök! Szűz testek máglyái! |
|
|
|