Alföld, nyár és dél: vonaton
| Ss – sss – ssss – pöf – pöff: prüszköl a vicinális, kint naptól lucskos a rét, |
| és hallgatom a guruló kerekek egyhangu lágy ütemét, |
| ringó vonatunk lágy szive-verése, ha lüktet e méla ütem: |
| monoton zene, bár csupa méz, monoton zsongása teledudorássza fülem. |
|
| Alföld, nyár és dél, csurog a fény a tetőre. Fülleteg, fullatag illat: |
| iz és méz és füszer a levegő, zamata bizseregve csikland; |
| altató álmos dallam e zakatolás. Lihegnek a zöld plüs-párnák, |
| és jobbra is, balra is unottan tovakeringő tengeritáblák. |
|
| Egyedül vagyok; de a sarokban alszik egy úr; légy mászik az orrán. És |
| ásitva teszem le az ujságot. Hol lehetünk?… Unalom, lomha keringés… |
| Cigarettát sodrok s elnézem az imbolygó füst lenge selyemszövetét: |
| értt s gömbölyödő formákat s kéjes titkokat ott ahol feketébb. |
|
| Odakint tág, barna mezők, poros út, kakas int egy messze toronyról, |
| őrház marad el: tanya, gémeskút s leeresztett lusta sorompók; |
| majd erdő jön közelébb: erdőből riadó, friss hang, |
| feleselve dobálja felénk kacagó labdáit a visszhang. |
|
| De fáraszt már a vidék; kihajolva nézek előre, ahol |
| falu integet s a horizonton jegenyesor lovagol; |
| a vonat füttyentve megáll. Egy perc! Már szól is a síp meg a trombita, |
| és az ablakon át becsapódik az állomáskertből a jázminok illata. |
|
| És csurog a fény és csurog a hő; a sik csupa laguna, zöld tó; |
| prüszkölve, pöfögve csuszik tova a vonat, nagy fekete hernyó; |
| hiába! nem érdekel már ez a guruló halkszavu hinta, |
| émelygő játék e lassu és édes és kéjes hintapalinta! |
|
| Dél van, csurog a fény a tetőre; patakzik s reszket a hő, |
| tapad a fény s mézcsókjaival letapasztja szemem ez a sürü, lágy levegő… |
| Elnyulik a mozdony füstje, bodor szalag, álmosan… kék-feketén… |
| – Már alszom is, alszom,… igen… S koppanva kihull kezemből az uti regény. |
|
|
|