Dal
| Hol hagytad koszorúd és mézesfüttyü tilinkód, |
| mellyel röpke rigót s gügyögő csalogányt csalogattál? |
| Bennem friss örömök echoja riadoz: mért sirsz, Eumelios? |
| Tán másnak vetett hivogató ágyat csalfa szeretőd |
| vagy uj szerelem epekedése és hideg szemek mámora éget? |
| Lásd, jobb szerető az én mámorom, szemek boránál igazabb mámor: |
| ha velem tartasz: igazabb bortól csurran szépmivü kancsód! |
| Hagyd a világot! Hadd kergessenek mások nimfákat a csalóka csalitban: |
| én csobogó tömlőt szorongatok és magam-metszette nádaimmal |
| részeg dalt sípolva kóborgok a lusta mezőkön. |
| Jer velem! dobd ki eszedből a lányt! Legalább nem fogsz nevetni rajtam, |
| ha zsályás domboldalon heverészve fogdosok üvegszemü szitakötőket! |
| Vig isten vagyok én: borral locsolom dalaimat és ha tulságosan jó a kedvem, |
| nem szégyellek fiatal legény módjára bakugrásokat tenni; |
| napos réteken nyargalászok, bő kortyokat iszom a fényhez |
| és – hallod? – időnként bele-belekurjongatok csapodár dalaimba! |
|
|