[Ez itt a park. – most alszik; tán halott…]
| Ez itt a park. – Most alszik; tán halott. |
| Nemrég a bokrok langy esőben áztak, |
| de most borongva, búsan állnak ott |
| ringatva mélyen ingó ködpalástot. |
|
| Ez a köd multunk lenge fátyola |
| mit az Idő s a néma bánat hint rád. |
| Talán nem látjuk többé már soha: |
| járjuk be most a vén park labirintját. |
|
| Itt a szökőkút: de már nem zokog! |
| És itt a pad… a zöld fenyők… a domb is! |
| Nem fáj ma semmi: emlékek, okok: |
| elszállt a múlt és véle szállt a gond is. |
|
| – Havazni kezd; a csöndbe millió |
| pelyhet szitál a holt emlékek éje; |
| s a galyak közt halk nesszel hull a hó, |
| mint rézlemezkék zengő, lágy zenéje. |
|
|
|