[Karácsonyest, nyugalmas este…]

Karácsonyest, nyugalmas este, szemünk a friss havon mereng; és lelkünk bánattal övezve ki tudja merre, merre leng?   – A szél kint a havat kavarja   és trombitálva jár a tél;   a lelkünk félve gondol arra,   ki tőlünk most oly messze él… Karácsonyest. – Egy drága könnyben óh mennyi boldogság van itt! A gondolatunk messzeröppen és lelkével ölelkezik:   – elcsöndesül az ég haragja,   csillag ragyog, elült a szél   és lelkünk áldva gondol arra,   ki nemsokára visszatér… (1917 karácsonyán)