[Karácsonyest, nyugalmas este…]

Karácsonyest, nyugalmas este,
szemünk a friss havon mereng;
és lelkünk bánattal övezve
ki tudja merre, merre leng?
 
– A szél kint a havat kavarja
 
és trombitálva jár a tél;
 
a lelkünk félve gondol arra,
 
ki tőlünk most oly messze él…
Karácsonyest. – Egy drága könnyben
óh mennyi boldogság van itt!
A gondolatunk messzeröppen
és lelkével ölelkezik:
 
– elcsöndesül az ég haragja,
 
csillag ragyog, elült a szél
 
és lelkünk áldva gondol arra,
 
ki nemsokára visszatér…
 

(1917 karácsonyán)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]