[Mért jössz ismét elém, én szomorú szerelmem…]
| Mért jössz ismét elém, én szomorú szerelmem, |
| tünt éltem tengerén te átkozott hajó? |
| Ma újra sírt e szív, ma ujra fájt a lelkem, – |
| oly szép és bús az Éj: – meghalni volna jó! |
|
| A tenger éjszakában, ezüstös ég alatt |
| rád gondolok, Kató, reménytelen, tört szívvel; |
| ajkam megrészegítik szerelmes, szent szavak |
| s összekulcsolt kezem feléd imádva ível. |
|
| Fekete ágak közt pajkos, mosolygó szálak: |
| a hold sugarai vígan bujkálva szállnak |
| s Cynthiát emeli ezüstfogatja könnyen. – |
|
| – Meddig bolyongok én, egyedűl és hiában? |
| Az átkos ég alatt, nagy tenger éjszakában |
| rád gondolok, Kató, – s lassan kihull a könnyem… |
|
|
|