La mer des quales
| Ó kínom, mint szentegyház fölbúgó orgonája |
| ha átviharz a boltok borongó csarnokán: |
| könnyes szivembe úgy tör a vészek orgiája, |
| határtalan dühöngve, zord tenger partfokán; |
|
| rád súlyos könnye ömlik ólomszín fellegeknek, |
| palotád összeomlott, szegény álomkirály; |
| örök-gyászú egedből reményid ellebegtek, |
| kín-verte partod alján sikong a bús sirály… |
|
| – Mily szomorú e játék, döbbentő félelemmel, |
| mikor iszonyú karban kacagni kél a tenger, |
| legmélyét felkavarva hánykódó, vad csatán; |
|
| „Szerelem és Halál!” – süvölt az éjszakába, |
| hajóm recsegve nyög, kék láng csap árbocára |
| s visszhangként zúg az átok e kettős név után! |
|
|
|