Áhítat

Immár az ég tetőrűl

remegve száll az est,

a lélek sírni kezd

s a fény alkonnyá szőkűl;

szelid szinekkel fest az alkony;

az ég kék tavain túl

a hold andalgni indúl

s csipkés ezüstöt sző a parton;

elcsittúlnak a harcok –;

s szent balkonján az űrnek

rózsafellegek ülnek,

szeliden, mint kis angyalarcok.

(1917. augusztus 10.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]