Morituri…

A Kéj gyilkos, nagy isten, egy mozdulatlan Démon,
kinek kőleplü ajkán unott ború honol;
pokol-mélyébe hullunk tátongó szakadékon
és egyre mélyűl ajkán a fáradt, bús mosoly.
Bűvös syrinxdalával csal egyre messze-messzebb
hináros ingoványon; a bársony éjszakán
dalolva futkosunk száz rontó lidérc után
s nem sejtjük: minden lépés örök örvénybe veszthet!
Hő vérrel öntöztünk, te kegyetlen büszke bálvány
s most halni készülünk: szépséged rongyait
lobbantsd sírunk elé: lázad nem istenít!
Örök éjünk közelg már komor szárnyát kitárván;
fagyott ajkunk lezárja egy óriás lakat
és csendben rothadunk csak a súlyos föld alatt…
 

(1917. július 13.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]