Morituri…
| A Kéj gyilkos, nagy isten, egy mozdulatlan Démon, |
| kinek kőleplü ajkán unott ború honol; |
| pokol-mélyébe hullunk tátongó szakadékon |
| és egyre mélyűl ajkán a fáradt, bús mosoly. |
|
| Bűvös syrinxdalával csal egyre messze-messzebb |
| hináros ingoványon; a bársony éjszakán |
| dalolva futkosunk száz rontó lidérc után |
| s nem sejtjük: minden lépés örök örvénybe veszthet! |
|
| Hő vérrel öntöztünk, te kegyetlen büszke bálvány |
| s most halni készülünk: szépséged rongyait |
| lobbantsd sírunk elé: lázad nem istenít! |
|
| Örök éjünk közelg már komor szárnyát kitárván; |
| fagyott ajkunk lezárja egy óriás lakat |
| és csendben rothadunk csak a súlyos föld alatt… |
|
|
|