Plain-air
|
(Katónak – cserébe)
| ezüstben játszik még a harmat, |
| s kit az Éj karja már nem altat: |
| a Hajnal, a didergő tündér. |
|
| Bús Éj, borzongás, merre tűntél? |
|
| Az égre fényrácsát mintázza |
| a nap; amint szökell a sugár |
| s karcsú sávokkal fest ecsetje: |
| a szín lobog szikrázva rajta |
| mint rózsaszínű női keblen |
| vert aranycsipke drága rojtja |
| (E fénynek csak lelkem kietlen!) |
|
| Csicseregve száll az első fecske, |
| kacag a fény, a hang, az illat, |
| aludni tér a hajnalcsillag; |
| friss meggyfa ágát szél hintázza |
| piros szemét kacagva rázza |
| és víg kacajjal általcsenget |
| üvegfalán a zsongó csendnek; |
| mily édesen zeng a levél, |
| – vagy lombok közt bujkál a szél? – |
| Ó minden, minden óh be boldog, |
| a zöld mező, a kéklő ormok – |
| hol nincs ború, hol seb se fáj, |
| hol minden csak csilingelés, |
| csudás, varázsos és mesés, |
| hol kincs a kéj s a kín elől |
| kacagva mind az égre tör… |
|
| – Most kél a Nap. A gyöngyös felhők |
| lassan zengő zsoltárba fognak; |
| s a bánat sír fel a szivemből: |
| – itt bent, itt bent sohsem dalolnak!… |
|
|
|