Apotheosis

Omló haja sötét ében,

láng lobban fel a szemében

haja ég, – szeme kék

fehér arca csodaszép.

Ezüst vízcsepp tiszta gyönggyel

mely vágyak vágyával önt el,

mintha egybefolyna tán: –

hópehely csillog haján.

Csupa kellem, csuda szellem,

pici lába lágyan lebben,

zenéje oly altató: –

roppan alatta a hó.

Barna bársony, csengő csattok:

hogy suhog ma! néha csattog!

– Pillantása néma lánc,

a járása bűvös tánc.

Gyöngyházszobor lángruhában,

élő szobor hullámárban –

agyoncsókol a szemem,

– ó szerelem, szerelem!

Halkan reszket fínom ajka,

villanyfény villan fől rajta,

lehellete csengve száll,

csókja messze, messze száll!

Teste édes illatpárna,

zsongó zene aranyárja,

örök lámpák illata,

liliomok holt dala!

Szent angyalkép, gonosz démon,

glóriafény diadémon, –

lelkem fénnyel tölti be

szikrázó szeme szine.

Lelkem titkos rejtekében

szent szobor áll:

szent szobor áll:

haja ében,

haja ég, – szeme kék

fehér arca csodaszép!

(1917. január 14.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]