O. (Az ajka még tán csóktól harmatos…)

Az ajka még tán csóktól harmatos,
lelkében lengnek ködök, árnyak, arcok – – –
– Halk téli est száll, édes és dalos;
bús-hangtalan dereng a hullacsarnok.
Sápadt virág hűs porcellánra festve:
alszik a lány: álmok csodás hona;
himes, kékes-zöld selyem bomló teste
és omló bíbor húsa bársonya.
Zokogva hull ölébe kósza vágyam
s futkosva reszkető örömmel, lágyan,
ajkam fagyott ajkán csókot keresne,
csókot! – s hiába. – – Száll a lomha este, –
síri hideg szél – röt fáklyánk kilobban – – –
– Alszik sötétben, fehéren s halottan.
 

(1917. január 4.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]