O. (Sápadt lelkén opálszín álom…)

Sápadt lelkén opálszín álom;
az alkony rózsaszínje rezdűl
a lomha, lágy szobán keresztűl,
kék árny s hűs illat a párnákon.
Mint egy mosolygó porcellánbaba:
arcára ráfagyott a szépség,
arany hullám ringatja: lánghaja
s szemében örvénylik a kékség.
Mosolyg az ajka, félig nyiltan,
haján szalagja lágy biborszál,
kis lelke ring szépsége szárnyán.
– S miért éjjente annyit sírtam:
szent láng az ajka, arca márvány
s áldott hókeble tiszta oltár!
 

(1917. január 2.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]