Szárszói hajnal

Platánok álltak ott, s még szürkület födte a vasut melletti teret, és várnom kellett, s üres volt a park, s egy padon ültem. Tiz perc múlva halk nesszel megnyílt a bokrok zárt sora, s egy fiú meg egy lány lépett ki a zöldből: csókjuk hosszan emlékezett iménti gyönyörükre. A rengeteg vadjai csupán oly ártatlanok, amilyenek ők voltak, és ahogy – engem észre se véve – csöndesen továbbsétáltak, olyan irigyen néztem rájuk, mint senkire soha: „Honfoglalók!” – S odakivántam a kedvesemet, s hogy húszéves legyek, és egészséges, s oly vágy égetett, amilyet nem nyujt az egész szezon alatt két partján a vén Balaton…