Oltó képzelet

Rólad beszélni féltékeny vagyok, szóra, betüre fösvény! Szellemek hogyha lehetnénk (testnélküliek, de érzők!), óh, az még jobb volna: jobb annál is, hogy most rád hajolhatok s karod nyilik, nyiló karod remeg s befogadsz s ugy gyógyitod szivemet, hogy feltámaszt, amibe áthalok. Idő azt, kedves, hogy én verseket irjak, még rólunk, nem érdemli meg. Uj művészetem Oltó Képzelet: abba, éj-csöndbe rejtelek, Titok, s ugy nyulok hozzád, oly némán, ahogy gondolatomhoz a gondolatod.