Ahogy lehet

„Amennyire tudsz”, és „ahogy lehet”, kértelek egykor, még reménytelen (vagy tán csak súgta a képzeletem) – igy idézted az első jeleket s a homályból árnyhalk kisértetek ébredtek, álmok, félszavak, selyem- puha derengés, vágy és félelem; óh, e két szív mit meg nem őrizett! „Ennyire”, mondtad később, s „Igy lehet!” Mennyire?! Óh, édes-gyors rémület, nyilt szó! Lassú s még édesebb a tett, s máris kéri a rejtő éjszakát. „Csak igy lehetett!”, sugja most a szád. A többi ujra árny és némaság.