Örvény

Mint örvény, sziv az együtt, olyan édes, ugy csábit és ugy ringat, zaklatott éjek után és gyötrelmes napok munkája közben és mikor a kétes remény meghozza, oly jó a beszédes kis jel messziről: „Várlak”, „Itt vagyok”, s „Szeretsz?”, „Szeretlek!”, s a halk mosolyok s a kézfogás, a mindig többre éhes, s az összebuvás, s aztán, ha lehet, az első csók, s a többi, s a szivek csöndje, melyben a hazaérkezett lélek megpihen s mindig közelebb simul, és végül az észre se vett álom, mely ébren egymásba temet.