Valóság

Be szép voltál, s dicső! Úgy léptem partjaidra, mint aki, mert látott, már meg is hóditott: úgy éreztem, király, a legnagyobb, vagyok, érzékeimen át a világ ura: mintha bennem ébredne csak, s általam alakítva, igazi létre a mindenség: anyagod növelt, mint téged én, s nők, tájak, csillagok háreme lett agyam, e táguló kalitka. Birtokba vettelek? Vettelek volna százszor ugyanabban, akkor is futsz most, víz a szitából, Valóság: párologsz, ahogy belőled én! Old mindent az idő, lazít; s ahogy öregszem, húnyó gondolatom úgy látja, hogy a testem, – jaj nekem! – még az is… már az sem az enyém!