Ébredés

Hogy szúnyogok után az első légy csipett, fölkeltem. Szürkület mocskát mosta a fény a tájról. Ideges voltam; és jaj, szegény szivem hogy vert: talán az éji rémeket rettegte reggel is, a lelkiismeret lázadó álmait, a gyáva! Szégyenén töprengve agyam úgy látta, hogy nincs remény; majd, hogy földi sor a részleges becsület. Részleges becsület? Nevettem magamon, négytől hatig csupa önvád. Szakállamon éreztem: máris a sírban nő! Hogy kinéztem, jött a hajnali gyors, ment dolgára a méh, s frissen és boldogan harsant az ég felé a megtisztult világ. Nem volna szabad élnem.