Ébredés

Hogy szúnyogok után az első légy csipett,
fölkeltem. Szürkület mocskát mosta a fény
a tájról. Ideges voltam; és jaj, szegény
szivem hogy vert: talán az éji rémeket
rettegte reggel is, a lelkiismeret
lázadó álmait, a gyáva! Szégyenén
töprengve agyam úgy látta, hogy nincs remény;
majd, hogy földi sor a részleges becsület.
Részleges becsület? Nevettem magamon,
négytől hatig csupa önvád. Szakállamon
éreztem: máris a sírban nő! Hogy kinéztem,
jött a hajnali gyors, ment dolgára a méh,
s frissen és boldogan harsant az ég felé
a megtisztult világ. Nem volna szabad élnem.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]