Eső –?

Eső…? Ugylátszik, az… A nap szélesen mosolyog az égen. Valami kopog, de csak éppen bizsergeti kalapomat. Egy rendbontó felhő haragszik, parányi felhő, s ime, már millió kis ezüst bogár fut a köveken, fut, tolakszik, furakszik, mászik a homok laza husában, gyöngyözönként, amit a fény pezsgése önt szét, s mind oly fürgén ireg-forog, ugy búvik ezer láthatatlan kis résbe, vagy ugy párolog, hogy ahonnan jött, máris ott repül, fent az égben, a napban, – ott meg, mire a felleget nézem ujra, nyomát se lelni: varázslat: nem mutatja semmi, hol volt, ha volt, és hova lett.