Ember panasza

Mit érek vele, hogy nyomom marad?
Én maradjak meg! Az emlék? a szellem?
Szégyene, hogy nem élhet, csak a testben!
Létemet féltem, nem lábnyomomat,
létemet, a központot, a tudat
telíthetetlen tárát: a kegyetlen
romlás uton van, s melyet ünnepeltem,
velem butúl semmivé az anyag.
Mit érek vele, hogy nyomom marad?
Mit az őslény, hogy tudunk róla? Láttam
a halott Babitsot a hullaházban,
s az elég volt! Siratom magamat,
s a füvet. Egyén, mulandó vagyok.
Vessetek meg, óh Halhatatlanok!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]