Megnyugvás

Hát az borzasztó volt, az a kutya az erdőben, az a koszlott, szegény kis test: zöld legyek jártak és serényen bogarak rajta-benne; s mikor a botommal megbökdöstem, micsoda riadalom futott szét! a kemény bőr hogy kopogott! s hogy nézett felém sötét lyuk-szeme s fehér vicsora: szinte mosolygott! A bokor alatt, ahol kimúlt, külső mocskát a nap felitta már, s elmosta az eső. Virágok nézték; s éjjel csillagok. Most meg én. És egyszerre valahogy megnyugodtam. Néztem. Én voltam ő.