Kisértetszonáta

Betonszoknyában és gargarizálva kötélen táncolt az utca felett, de hirdetőoszlop is lehetett, lámpaarcú: leugrott, s nagy csigákra hullákat húzott, folyton kiabálva, hogy úgy kell nekik; s átnyúlt a falon, s tenger nép leste (én is), mily majom- ügyesen borotvál a keze-lába. S közben, mint szénbányák legfenekén, oly nehéz volt lélegzeni. Szegény lélek, fordúlsz a gazdag őrületbe? Strindberg vezényelt, néztük, komoran. De csengő szólt, s egy asztal bicegett be. S felébredtem. – Reggel hét óra van.